Magyar leiras:

Rohmann Ditta a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, fellép szólistaként, kamarazenészként és a Chamber Orchestra of Europe vendégeként. Kamarazenészként nemzetközi és hazai versenyek díjazottja, a Premio Trio di Trieste és az Orpheus Festival Zürich különdíjasa. Tizenéves kora óta koncertezik Európa-szerte. Elkötelezett híve a kortárs repertoár megismertetésének, állandóan együtt dolgozik hazai és külföldi zeneszerzőkkel.

Szőke Szabolcs
egy személyben zenész, képzőművész és színházi alkotóművész. Klasszikus zenei tanulmányokat folytatott, majd érdeklődése a különleges hangzású, főként keleti vonós hangszerek (gadulka, sarangi, gusla) felé fordult. Ezzel egyidejűleg ritkán hallott és kevésbé ismert hangszereket tervezett. 1981-ben megalakította a Makám együttest Krulik Zoltánnal, amely a magyarországi kortárs zenét és a különböző népzenéket egységbe olvasztó, szintézisre törekvő zenei formációk közül az egyik legismertebb. 1994-ben, néhány ismert jazz muzsikussal együtt megalakította a TIN-TIN Quartettet, 2002-ben az EKTARegyüttest.

Mindkét muzsikus bekerült a 2019-es, a Fidelio által létrehozott KULT 50 – a kultúra 50 arca közé. Ezen az estén az elmúlt évek legszebb cselló-gadulka duóit szólaltatják meg, és lesz néhány ősbemutató is.