„Legkedvesebb komponistáink hozzánk közel álló műveit szeretnénk megmutatni, a koncertek műsorválasztásában csakis ezt a szempontot figyelembe véve, megosztva a közön séggel azt a mélyre ható, bensőséges élményt, amit számunkra jelentenek. A sorozat címe is sugallja, hogy e remekművek elvezethetnek bennünket a belső csöndhöz, békességhez.”

A koncerten három francia zeneszerző, Gabriel Fauré, Claude Debussy és Francis Poulenc művei hangzanak el. Ugyan mindhárman más zenei korszakban alkottak, nyelvezetük mégis szoros kapcsolatban áll egymással. Gabriel Faurét (1845-1924) az impresszionizmus egyik előfutáraként is szokták emlegetni:
Balladájában több olyan szakasz is található, melyek hangvétele egyértelműen Debussy vagy Ravel stílusát előlegezi meg. A Ballada, nagyjából negyedórás hosszát tekintve igencsak rendhagyó alkotás a Fauré-életművön belül, hiszen a zeneszerző főként a kisformákban érezte otthon magát. Többek között 13 noktürnt is komponált: közülük a hatodik, Desz-dúr noktürn líraiságával, érzékenységével nemcsak a sorozaton belül, hanem a Chopin nevével összefonódó noktürn műfaján belül is egyértelműen kiemelkedik.
Akárcsak Fauré esetében, Claude Debussy (1862-1918) életművét is
meghatározták a szólózongora kompozíciók: az 1890-es évek közepétől egészen haláláig nem telt el év, hogy ne írt volna legalább egy művet erre a hangszerre. Ennek a termékeny időszaknak az egyik első alkotása a Pour le piano, amely magyarul annyit tesz: zongorára. A zongoraciklus három tétele ugyan barokk címekhez nyúl vissza – Prélude, Sarabande, Toccata –, hangvételük azonban a Debussyre jellemző virtuóz és hangulatfestő elemeket foglalja magába. A Pour le piano-nál sokkal specifikusabb jelentést hordoz magában A boldog sziget, amit Debussy alig néhány évvel később komponált. A zeneszerzőt feltehetően Jean- Antoine Watteau festménye, az Indulás Cythera szigetéről (1717) inspirálhatta, amely a szerelmet dicsőíti, ünnepli.
A francia Hatok tagjaként Francis Poulenc (1899-1963) igyekezett
szembehelyezkedni a korábbi zenei hagyományokkal. Nyelvezetét egyértelműen fel lehet ismerni a szarkasztikus, melodikus, naiv, valamint humoros elemek gyakori váltakozásáról. A 6 Improvizáció (1932) rövid karakterdarabok sora, így a Poulencre jellemző hangulatváltások még inkább összesűrítve jelennek meg.
Merőben más hangvételen szólal meg a Mélancolie, amit a zeneszerző 1940-ben, Franciaország német megszállásának idején írt. A mű hangulata mégsem zaklatott vagy reményvesztett, hanem egy gyönyörű, személyes vallomás, megható visszaemlékezés a háború előtti időkre.

Dani Imre